Dr. Bede Viktória

Pszichiáter,
Testidő csoportvezető

Pszichiáter és pszichoterapeuta végzettségem van. Míg kórházi osztályon dolgoztam, kolléganőmmel fenti indíttatások után mozgáscsoportot szerveztem, vezettem. Majd ambulancián dolgozva egyéni terápiák mellett női csoportot szerveztem. Jelenleg is a szakmámban dolgozom.

A Testidővel úgy találkoztam, hogy szerettem volna újra több időt szánni a táncra, megismerni a mozgás, a terápia, az önismeret, a kapcsolódások újabb lehetőségeit. Mindezt azért, hogy saját önismeretem mélyítésével, gyakorlati tapasztalataim bővítésével később magam is csoportfolyamatok, a tánc és zene segítségével “dolgozhassak”. Részt vettem Judit egyik egy éves csoportján. A közös munka után lehetőséget kaptam, hogy újra együtt dolgozhassunk, egy másik formában. Nagyon örülök a lehetőségnek, és várom az új csoportot, az új utat.

Bár munkám és családom mellett kevesebb idő jutott a táncra, de szakmám gyakorlása során is felvetődött bennem, hogy a szavak mellett, a mozgás, a tánc gyógyító, változást elősegítő hatását szeretném megismerni, azt alkalmazni. Valamint többféle csoportfolyamatban (résztvevőként, vezetőként) megtapasztaltam a csoport, a csoportfolyamatok jótékony hatását, az egyéni terápiákhoz képest újabb, más dimenzióit.

A mozgás mindig fontos része volt az életemnek. A tánchoz hosszabb út vezetett (gyermekkoromban sportoltam, úsztam és atletizáltam). Középiskolában “talált rám véletlenül” a tánc, a táncművészet. Az iskolai testnevelő tanárnőm (Zákány Magdolna) hívására kóstoltam, majd szerettem bele a táncba. Klasszikus balett mellett modern tánc technikát is tanultam. Amatőr tánccsoportunkkal 10 éven át több hazai színpadon is felléptünk, majd külföldi amatőr táncfesztiválokon, versenyeken vettünk részt. Később lányom is járt ugyanebbe a tánciskolába, és pár éve négy éven keresztül én is újra részese lehettem tréningeknek, fellépéseknek.

Végzettségek

2003-2005

Semmelweis Orvostudományi Egyetem
Igazságügyi pszichiátria szakvizsga

2000-2002

Semmelweis Orvostudományi Egyetem
Pszichoterapeuta szakvizsga – Viselkedés- és kognitívterápia

1996-1999

Semmelweis Orvostudományi Egyetem
Pszichiátria szakvizsga

1987-1993

Semmelweis Orvostudományi Egyetem
Általános Orvostudományi Kar

Szakmai képzések

Rendszeresen részt veszek szakmai továbbképzéseken, melyek között kötelező és szabadon választott tanfolyamok is szerepelnek.
A képzések a pszichofarmakológiától a pszichoterápiáig széles skálát ölelnek fel.
Mostanában – talán mert korábbi pácienseim már ilyen korú gyermekeiket hozzák – a kamaszkorúakkal való foglalkozás, ezenkívül a csoportterápiás lehetőségek, képzések vonzanak leginkább.

Nyelvismeret

Angol – középfokú nyelvhasználat

Orosz – középfokú nyelvhasználat

Német – alapfokú nyelvhasználat

Szakmai tapasztalat

2005-

Igazságügyi pszichiáterként dolgozom jelenleg is.
Emellett egyéni terápiákat vállalok.

2001-2005

Zuglói Egészségügy Szolgálat Addiktológiai és Krízis Ambulanciáján dolgoztam.
Addiktológiai problémával küzdőkkel, krízis helyzetben lévőkkel, és bármely pszichiátriai betegségben szenvedőkkel foglalkoztam.

1995-2001

Nyírő Gyula Kórház Addiktlógiai majd Pszichiátriai osztályon dolgoztam.
A gyógyszeres kezelés mellett egyéni és csoportterápiákat vezettem.

Mozgás iskolák, Kurzusok, Tanáraim

KLASSZIKUS BALETT

Zákány Magdolna

MODERN, KORTÁRS TÁNC

Zákány Magdolna

KURZUSOK

Több napos részvételek testtudati technika (LEMangURIA), és jóga kurzusokon

Alkotói munka

Zákány-csoport:

2013-2015

Évente előadások

1982-1992

Évente több előadás (Budai Vígadó, Egyetemi Színpad, Petőfi Csarnok, külföldi amatőr táncfesztiválok, versenyek: Bonn, Tarvisio, Bukarest).

Kapcsolat

Szamosi Judit - Testidő

    

Kapcsolat
Kapcsolat

Szamosi Judit - Testidő

    

Kapcsolat