Autogén tréning

„A feszültség megtanulása mellett elmulasztottuk megtanulni, hogyan kell feloldódni és ellazulni.”

(Günter Krapf)
Foglalj időpontot most egyéni Autogén tréning alkalomra!
Informacio az autogen treningrol

Autogén tréning

„Az autogén tréning számomra főleg a jelenbe való megérkezésről szól. Ösztönöz arra is, hogy a mindennapokban több kérdést tegyek fel azzal kapcsolatban, hogy mit érzek, és miért érzek úgy, ahogy. Egyszerre segít abban, hogy meg tudjam figyelni és át tudjam élni az aktuális testi-lelki állapotomat. Egyfajta meghittséget sikerült ezáltal kialakítanom saját magammal.”
(Anna)

Az autogén tréning csoportban tanulunk relaxálni. Miért fontos, hogy tudatosan is ellazítsuk magunkat? Neveltetésünk során rengeteg elvárással találkozhattunk, megtanultuk, miként tegyünk erőfeszítéseket céljaink eléréséhez, hogyan legyünk eredményesek és hatékonyak. Lehet, hogy idő közben elfelejtettünk „csak úgy lenni” és lazítani? Ha nem ellensúlyozzuk az aktivitást kellő pihenéssel, regenerálódással, akkor testünk előbb-utóbb jelezni fogja, hogy valami nincs rendben. Különféle pszichoszomatikus betegségek, alvásproblémák, ingerlékenység, testi feszültségek formájában nyilvánulhat meg, hogy kibillentünk az egyensúlyból.  Sokat tehetünk testi-lelki egészségünkért és környezetünkért, ha elsajátítjuk és beépítjük mindennapjainkba a lazítás művészetét!

Az autogén tréning relaxációt Johannes Heinrich Schultz, német pszichiáter fejlesztette ki, az 1920-as években. Ez az egyik legkutatottabb relaxációs módszer, mely az orvosi gyakorlatban is elterjedt. Az autogén név a görög autos (saját) és genos (származik) szavak összetételéből áll, mely arra utal, hogy a gyakorlást önmagunk végezzük, mi magunk hozzuk létre a relaxált állapotot. 

A relaxációs módszer rendszeres gyakorlásával pozitív eredmények érhetők el különféle stressz alapú betegségek enyhítésében, továbbá preventív jelleggel is alkalmazható, erősíti az immunrendszer működését.  Az autogén tréning rövid távú hatásai már a gyakorlás során jelentkeznek, napi rendszeres gyakorlással pedig pár hét alatt már tartós változások, javulás is észlelhető. Az autogén tréning hatékony a szív- és érrendszeri megbetegedések, a légzőszervi rendellenességek, a gyomor- és bélrendszer betegségei, egyes hormonproblémák kezelésében, a szorongás és alvászavarok oldásában, illetve az általános stressztűrő-képesség növelésében.

Informacio az autogen treningrol

Egyéni Autogén tréning

Akár személyesen akár online
  • Gyakorlatvezető: Szamosi Judit
  • Jó megközelíthetőség az Astoriánál
  • Also in English

Online Autogén tréning

12 hetes (24 órás) csoport
Autogén tréning által megteremthető a belső nyugalom
  • Következő alkalom:
  • Tervezés alatt
  • Gyakorlatvezető: Szamosi Judit
Kapcsolat

Szamosi Judit - Autogén tréning

    

Kapcsolat
Kapcsolat

Szamosi Judit - Autogén tréning

    

Kapcsolat