2017-09-05 Szamosi Judit

Középpontban a személyiség

Szőke Janka (pszichológushallgató, segítő munkatárs tréningünkön) a kezdetektől tagja a Testidő csapatának. 2011 óta foglalkozik értelmi fogyatékossággal élőkkel. Pszichológiai tanulmányai során 2016 nyarán 2 hónapot töltött a franciaországi Le Beal Camphill közösségben Erasmus+ ösztöndíjjal.  2017 nyarán újabb egy hónapot töltött kint, ahol lehetősége nyílt több éves szakmai tapasztalatát gyakorlatba ültetni, és pár alkalmat tartani az intézményben élők számára. Erről szól az alábbi interjú. 

Judit:  Milyen élmény volt most számodra ebben az új közegben, Franciaországban, értelmi fogyatékossággal élő személyekkel együtt dolgozni?

Janka: Már több éve foglalkozom velük, de ebben a formában ez volt az első alkalom. A francia nyelv mindenképp kihívást jelentett, azonban nagy segítség volt, hogy idén már egy megszokott közegben, ismerősként dolgozhattam velük. Alapvetően mozgásos improvizációs technikákkal dolgoztam, ez lehetőséget adott, hogy a résztvevők rezdüléseire figyelve tartsam az alkalmakat. 

Janka: Amit megtanultam az évek alatt, hogy az értelmi fogyatékossággal élő személyek személyisége alapvetően meghatározza azt, ahogyan a világot látják.

„Azért szertek Camphillben dolgozni, mert itt is inkább a személyiség van a középpontban, nem betegekről, vagy betegségről beszélünk. Az alkalmak alatt arra fókuszáltam, hogy az egyéniségek és az egyéni tapasztalatok minél inkább kifejeződhessenek.”

Judit: Van e valami amit szerinted az értelmi fogyatékkal élők taníthatnak nekünk?

Janka: Sokszor elképesztett, hogy mennyivel egyszerűbben látják a világot.

„Azt gondolom, hogy az az őszinteség, ahogyan kifejezik magukat, sokat taníthat mindenkinek.”

Judit: Mi volt a legszebb pillanat amit kiemelnél ezekből az alkalmakból?

Janka: Minden óra végén állva fejeztük be az alkalmat, ilyenkor megfogtuk egymás kezét. Megható volt látni, hogy amennyire más személyiségek vagyunk mind, mégis egy egységként, közösségként voltunk együtt.

Judit: Hogyan jutott eszedbe, hogy a Testidőn szerzett élményeidet más közegbe is átültesd?

Janka: Egy ideje foglalkoztatott az a gondolat, hogy miként ültethető a gyakorlatba mindaz az élmény, amit a Testidőn az utóbbi évek során szereztem. Mostanra érett meg az elhatározás, hogy önálló mozgásfolyamatként tartsak ott egy alkalmat. Nagy örömömre mind a résztvevők, mind a szakemberek támogattak abban, hogy ez létrejöjjön.

Judit: Pszichológiai tanulmányaidat hogyan tudtad hasznosítani ezeken az alkalmakon?

Janka: A rendszeres önismereti munka segített abban, hogy nyitottabb legyek, illetve az egyéni reakciókat saját közegükben értelmezve fogadjam el.

Judit: Ezúton is szeretném megköszönni Neked azt a sok-sok segítséget és jelenlétet, amit ebben a három évben adtál jelenléteddel. Már csak pár nap, és Indonéziába utazol egy évre. Reméljük onnan is hallunk felőled, és várunk vissza!

Janka: Remélem, hogy kint lehetőségem lesz valamilyen formában átadni a Testidőn szerzett tapasztalataimat, majd az ottani élményeket elhozni és beépíteni itthon.

Az interjút szerkesztették: Szőke Janka, Szamosi Judit

kép: Szekeres Laura

Kapcsolat

Szamosi Judit

Test – Lélek – Pszichológia

ELÉRHETŐSÉGEINK:

    

Kapcsolat
Kapcsolat

Szamosi Judit

Test – Lélek – Pszichológia

ELÉRHETŐSÉGEINK:

    

Kapcsolat