2021-02-17 Bencsik Rita

A test a lélek tükre

Az identitás és testkép valósága a Testidő önismereti csoporton átélt tapasztalatok vonatkozásában

„Nincs erre magam ismereteim szintjén racionális válasz, hogy miért vált ki egy instrukció „mozgasd meg könnyedén a lábaidat….”- egyikünkből indiánszökkenést, másokból magába roskadást.” – fogalmazza meg János, egy volt csoporttag. És valóban, igen érdekes témát feszeget a mondanivalója.

Hogyan függ össze a mozgás, a tánc a személyiséggel, az identitás alakulásával? Mi a kapcsolat a bensőnkben megélt, magunkról alkotott kép, a mozdulatokban megjelenő tartalommal, legegyszerűbb mozgásformáinkkal? Mi történik akkor, ha zavar keletkezik a külvilág és önmagunkban megélt belső valóság között? Hogyan képesek ebben a testtudati, táncterápiás és testmunkán alapú önismereti módszerek segítséget nyújtani?    

Identitás

Az önazonosság vagy az „én” definiálása egy összetett feladat, mert az identitás igen sokrétű, magába foglalva a személy emlékeit, vonásait, meggyőződéseit és kifejező viselkedését. E tulajdonságok komplex kölcsönhatásából bontakozik ki az „én”, mely egy egész életciklus alatt változik, folyamatosan alakul a nevelés, a család, a kultúra és a szocioökonómiai hatásokra reagálva. Befolyásolhatja a személyes identitás felfogása a megélt tapasztalatok sokaságát, például az interperszonális kapcsolatokat is. „A test megtapasztalása az alapja az „én” megtapasztalásának is egyben.” (Pylvänäinen).

A személyiség alapköveit tulajdonképpen a kisgyermekkori kötődés határozza meg, melynek fontos eleme a csecsemő és a gyermek gondozója közötti mozgás, valamint az egymás igényeire való ráhangolódás, és az érzelmi biztonság átélésének képessége. A mozgás a csecsemő első kommunikációs formája. Az élet ezen szakaszában a gyermek testén keresztül kifejezi érzeteit és folyamatosan visszajelzéseket kap önmagáról és környezetéről, ezért a korai kötődés olyan preverbális kommunikációs formákhoz társul, mint például az érintés, tartás, az izomtónus és a hanglejtés. A Testidő csoportok alkalmain különféle mozgáson, táncon, testtudati fókuszú gyakorlatokon kora csecsemőkori, esetleg perinatális élmények kerülhetnek felszínre. Ezek nem tudatos, sokszor nehezen verbalizálható, ám érzelmileg igen meghatározó tapasztalatokat tartalmazhatnak. Emese így fogalmaz:

„Nagy élmény volt egy földön végzett gyakorlat, extázis, teljes kikapcsolás, magzatpóz, baba, valahol ősi. Voltak ilyen élményeim, de nem tudom hová tenni.” 

A mozgással, testtudati munkával, tánccal egyfajta önkifejezést valósítunk meg. Ez egységbe szervezi az absztrakt gondolati síkon kialakult és a szavak szintjén nem kifejezett korábbi élményeket identitásunkról. Integrálódhat mozgásmintázatunkban az önképünkben szereplő fizikai mivoltunk, a tartósan megélt testképünk hatása, illetve az aktuálisan fellépő érzetek. Valamint a minket körülvevő fizikai tér által befolyásolt folytonosan változó ingerekhez való alkalmazkodás szintén beépülhet mindebbe. A mozgás így egy olyan eszközzé válhat, amely képes az intrapszichés tapasztalatokat a konkrét testi élményekkel összekötni. És hogy ez miért olyan fontos?

A stressz

Sokunkkal megtörténik életünk során, hogy tartós stressz során elveszítjük a kapcsolatunkat önmagunkkal, a testünkkel, a valóságtól is elszakadhatunk kissé. Félelem megélése során a test növeli az adrenalin és a kortizol mennyiségét és csökkent véráramlást eredményez a homloklebenyben. Hosszan tartó trauma, például fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazás vagy elhanyagolás a fejlődés korai szakaszában átprogramozza az agyi aktivációs mintázatokat, ezáltal egy későbbi lehetséges negatív élethelyzet során a stresszválasz folytonossá válhat.

A krónikus stressz állapotában az ember kevésbé fogékony az új információk iránt, sőt akár a figyelme olyan szintre is beszűkülhet, hogy nem fogadja be a környezet által közvetített ingereket. Néhányan úgy írják le ezt az érzést, mintha kilépnének a testükből. Ezt a jelenséget deperszonalizációnak hívják, a folyamat lényegét tekintve egy hátrányos megküzdési stratégia, hiszen a nagyfokú lelki feszültséget átélő személy így „kilép” az őt érzelmileg megterhelő helyzetből.

A mozgás-és táncterápiás, valamint a testorientált terápiás módszereknek megvan az a funkciója, hogy realitáskontrollt gyakoroljon, a fizikai érzetek folytonos megélésével biztosítsa az állandó kapcsolatot a bensőnkben megélt világ és a tényleges valóság között.

A Testidő önismereti csoport alkalmain az egyszerű feladatokon keresztül a fizikai térbe belehelyezkedve személyiségünk mélyebb rétegeit tárhatjuk fel, így ezen tapasztalatok átélése és tudatosítása segíthet önmagunk megértésében. Csoporttagunk, János szerint: „Jó volt felfedezni, hogy milyen jó mozogni. Megélni ennek a lelki érzelmi mélységét. Hihetetlen milyen intenzív élményeket ad egy-egy gyakorlat elvégzése.” De az említett realitáskontroll nem csak ezekben az esetekben hasznos.

Testkép

Napjainkban rengetegen küzdenek különféle fajtájú és súlyosságú evés-és testkép zavarral is. Mindezt, a korunk médiaarzenálja által, az egészséges életmódról közvetített ellentmondásos információk és az ideális alkatot előtérbe helyező társadalmi elvárásból érkező nyomás felerősít. Az étkezési zavarok mögött többféle pszichés ok állhat, ám gyakran a valóságtól eltérő testkép áll a túlkontrolláló, vagy egyéb evéshez fűződő káros viselkedésformák hátterében. Ilyenkor a testséma elválik a realitástól és a személy egészen másnak látja önmagát, illetve érzékeli fizikai megjelenését, mint amilyen az valójában.

A mozgás-, tánc- és testorientált terápiás módszerek alkalmazásával – így a Testidő önismereti csoportok alkalmain is –  állandóan kapcsolatba lépünk a minket körülvevő környezettel: a tárgyakkal, fallal, a padlóval, emellett a többi csoporttaggal is érintkezhetünk. Ezáltal a külvilággal stabil visszacsatolási folyamat indulhat el, melynek során magunkról, a mozdulatainkról, a testhatárainkról érzeteink szintjén egyértelmű visszajelzéseket kapunk. Megérezhetjük például, hogy amikor végiggördülünk az oldalunkon, hol nyom a talaj, ha összekarolunk valakivel mettől-meddig tartok én és hol kezdődik a másik ember.

Ezekben a viszonyokban könnyebbé válhat felfedezni testünk valódi alakját és korrigálni a mentális reprezentációinkban kialakult hibás sémát, mely az egészségesebb működés, és az önelfogadás első lépése lehet.

A Testidő csoportok alkalmain lehetőség nyílik a csoporttagok közötti fizikai élménymegosztásra, mely segíti a realisztikusabb testkép kialakulását. Egy korábbi csoport tagja így számol be az egyik gyakorlatról: „Egy másik élénk élményem pedig amikor felváltva kellett érintős gyakorlatokat csinálni. Csináltunk egy kis fészket. Aki lefeküdt, teljesen a pár másik tagjára volt hagyatkozva, hogy milyen érintéseket fejez ki. Kart-lábat elmozdít, bemozdít, beforgat.”

Kapcsolat

A csoporttagok egymás között olyan kapcsolati történések szereplőivé is válhatnak, amelyek új perspektívát nyithatnak a valós szituációkban megélt, sokszor ismétlődő élethelyzetek mellett. A csoportban egy olyan bizalmi légkör alakulhat ki, ami biztonságos közeget nyújt az érintéseken, mozdulatokon keresztül belső világunk feltárására. Nóra egy relaxációs gyakorlatnál számolt be hasonló érzésekről:

„Volt egy páros relax élményem, ami nagyon megmaradt, abba belemenni egyfajta bizalom, arra koncentrálni, hogy elengedjem a lábamat, ez a gyakorlati sík megmaradt.”

János ezt osztotta meg velünk:

„Amikor páros gyakorlatot végeztünk, egy lánnyal voltam együtt. A tükrözésen túllépve, amikor egymást kísértük. Egyikünk szeme be volt csukva. Az egész gyakorlat a bizalomra épített. Egyikünk a kísérő, másikunk pedig akit én kísértem. Rám volt hagyatkozva, hogyan vezetem, merre, mit csinálok.”

Az érintés ereje

Egy kora gyermekkori traumának könnyen a foglyai maradhatunk, amíg meg nem találjuk a kapcsolatot azokkal a nehéz érzelmi élményekkel, melyet akkor éltünk át. Testünkben is maradhatnak ilyen “emléknyomok”, izomtónusunkban, stresszre adott testi válaszainkban érhetjük tetten ezeket a jelzéseket. Egy magunkról alkotott kép (például valamilyen testképzavar esetében) is meglehetősen időtálló, ha más tapasztalatok nem állítják perspektívába a meglévő tudást. A változás önmagában nem egyszerű folyamat, hiszen az ember hajlamos társas és fizikai környezetét belső megélt világához igazítani, és ezzel újrateremteni az addig megszokott akár pozitív, akár negatív benyomásokat. Ám a mozgás, a tánc és a testtel való kapcsolat kiépítése kiemelhet a megszokottból, impulzusokat adhat, megelevenítheti a testet, átstrukturálja a hozzá kapcsolódó érzéseket és gondolatokat.

A Testidő alkalmain, a testtudati munka során zajló önismereti folyamat olyan új élményekkel gazdagíthat, mellyel kibontakoztathatjuk személyiségünk mélyebb tartományait, kreativitásunkat, képzeletünket és aktívabb alkotóvá válhatunk saját életünknek.

Írta: Bencsik Rita

Tetszett a cikk? Olvass tovább blogunkon, vagy jelentkezz induló csoportjaink valamelyikére.

Irodalom:

Boros, E. Kiss, T., C. (2019). Testbe zárt fájdalom. Pszichodinamikus mozgás- és táncterápia a Tündérhegyi pszichoterápiás rendszerben. Pszichoterápia, 28 (3), 209–221

Homann, K. B. (2010). Embodied Concepts of Neurobiology in Dance/Movement Therapy Practice. American Journal of Dance Therapy, 2, 80.

Santiago, N., (2020). “From Movement to Self: A Literature Review on the Potential Effect of Dance Movement Therapy on the Understanding of Self-Identity for People with Borderline Personality Disorder”. Expressive Therapies Capstone Theses. 375. https://digitalcommons.lesley.edu/expressive_theses/375

Pylvänäinen, P. (2003). Body image: A tripartite model for use in dance/movement therapy. American Journal of Dance Therapy, 25(1), 39-55

, , , , , , ,
Kapcsolat

Szamosi Judit

Test – Lélek – Pszichológia

ELÉRHETŐSÉGEINK:

    

Kapcsolat
Kapcsolat

Szamosi Judit

Test – Lélek – Pszichológia

ELÉRHETŐSÉGEINK:

    

Kapcsolat