A cikk a Pszichoforyou magazin Test és Lélek rovatában jelent meg 2019.01.04-én.
A mai kor emberére jellemző, hogy a nagy a rohanásban egy pillanatra sincs ideje megállni, önmagába tekinteni. Az állandó sietség mellett a nagyvárosi életmód is elidegeníthet minket nemcsak egymástól, de bizonyos szempontból önmagunktól is: ahogy környezetünkkel, úgy saját magunkkal is egyre nehezebb valódi, mély kapcsolódást kialakítani. Ha szeretnénk visszatalálni önmagunkhoz, célszerű az alapoknál kezdeni, és megtanulni kapcsolatba kerülni azzal, amiről napjainkban olyan gyakran megfeledkezünk: a saját testünkkel.
Ennek a kapcsolódásnak az egyik módja, ha közvetlenül testi érzeteinkre irányítjuk figyelmünket, és megpróbálunk ráhangolódni a megjelenő érzéseinkre, hiszen testünk általában jelzi, hogyan vagyunk fizikálisan és érzelmileg. Nézzük meg, hogyan! Állj meg most egy rövid időre, és irányítsd figyelmedet a légzésedre.
Milyen most a légzésed? Hunyd be a szemed egy percre, és figyeld meg, hogyan lélegzik a tested, hogyan tágul-szűkül a mellkasod, hogyan emelkedik és süllyed a hasad. Próbáld meg kíváncsian megfigyelni a légzésedet egy percen keresztül. Milyen egyéb érzetekre leszel figyelmes?
Változott-e valami testedben? Milyen érzések jelennek meg benned?
Idő a testedre – mert nagy szüksége van rá
Megfigyelted, milyen más élményt jelent már pusztán az is, ha egy percig a saját légzésedre koncentrálsz? Nem is olyan könnyű fenntartani a figyelmet elkalandozás nélkül, ugye? Vajon milyen változásokat idézne elő, ha a rohanó hétköznapok során újra és újra, tudatosan több figyelmet fordítanál tested jelzéseire?
Öt éve dolgozom a Testidő módszerével, amely egy testfókuszú önismereti módszer. Az alkalmakon gyakoroljuk a testtudatosság finomhangolását, a relaxált állapot megteremtését, a tudatos testi jelenlét átélését, a mozdulatok általi spontán önkifejezést, az önmagunkra és az egymásra való ráhangolódást. Csoportvezetőként rendszeresen tapasztalom, hogy már egy ilyen egyszerű gyakorlat is, mint a légzésfigyelés, mennyire új élményt jelenthet.
Érdemes a kellemes testérzeteket – ahogy egy kedves tanítóm mondani szokta – a „nem fogfájás érzetét” is tudatosítani.
Amíg „vészjelzés” nem érkezik, nagyon könnyű megfeledkezni arról, milyen fontos lenne a testünkkel való kapcsolatunkat folyamatosan ápolni, időt szánni arra, hogy megismerjük, meghalljuk ezeket a jelzéseket. Testünk ugyanis folyamatosan „beszél” és nem csupán hozzánk, de másokhoz is, és korántsem csak a szavak szintjén…
A tested üzenetei
Volt már olyan élményed, hogy valakinek a szemébe nézve azt érezted, kölcsönösen megértitek egymást? Előfordult, hogy egy érintés, egy tekintet, egy mozdulat többet mondott el a másikkal való kapcsolatodról, mintha „csak szavakkal” beszéltetek volna?
A testünkkel folyamatosan üzeneteket közvetítünk egymásnak.
Kutatások igazolják, hogy a nem-verbális kommunikáció sokkal nagyobb arányban határozza meg az egymásról kialakított benyomásunkat, mint amennyinek tudatában vagyunk. A nem verbális terápiák és módszerek a testi szintű kommunikáció világát fedezik fel. Bensőségesebb kapcsolatot kiépítve testünkkel, mozgásunkkal lehetőségünk van kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseinkkel is.
A Testidő önismereti csoportban egymás rezdüléseire reagálunk: „mozdulatokkal beszélgetünk” – mindezt igyekszünk felszabadultan, egymásra és önmagunkra figyelve, harmonikusan tenni. Több szinten adunk teret ennek a nem-verbális kommunikációnak, mégpedig csoportos formában, hogy ne csak önmagunkhoz, de másokhoz is kapcsolódhassunk. Próbálunk bensőségesebb kapcsolatot kialakítani testünkkel, mely magával hívja önmagunkkal kapcsolatos mélyebb érzéseinket is. A csoportban egymás rezdüléseire reagálunk, „mozdulatokkal beszélgetünk” – mindezt felszabadultan, egymásra figyelve, harmonikusan.
Egy testben önmagammal
A Testidő önismereti módszer – hasonlóan a testfókuszú, illetve a tánc- és mozgásterápiás irányzatokhoz – a közvetlen testi érzékeléssel dolgozik. Érzékelésünket figyelmünk középpontjába helyezve teljesebben élhetjük meg a jelen pillanatot, valamint testérzeteinket tudatosítva visszanyúlhatunk életünk első éveihez, korai élményvilágunkhoz is. Ebben a kulcsfontosságú időszakban ugyanis még nem tudunk beszélni, a nem-verbális kommunikációnak tehát minden másnál nagyobb szerepe van. Mozogva, érintve, „ficeregve”, tapasztalati úton fedezzük fel környezetünket.
Ezekben a kulcsfontosságú években alakult ki egyfajta alapélményünk a világról és önmagunkról: kialakul kötődési stílusunk, érzelmi hangoltságunk, formálódó önérzékelésünk, valamint, hogy mennyi bizalmunk lesz a minket körülvevő emberekben és a világban.
A Testidő alkalmain, akár a gyermek, újra birtokba vesszük testünket, felfedezhetjük és alakíthatjuk társas kapcsolatainkat. Az egymáshoz való kapcsolódásokon keresztül ismerhetjük meg önmagunkat – akár újra is.
Játék és kapcsolódás
Ezek az alkalmak néha játékosak, máskor elmélyültek. Játszunk, hogy feloldódjunk, és odaforduljunk ahhoz a gyermeki élményvilághoz, amit talán már régen magunk mögött hagytunk. Gyerekként önfeledten, és ami még fontosabb, őszintén fejeztük ki magunkat. A módszer lehetővé teszi, hogy levetkőzzük hétköznapi szerepeinket, félretegyük a „jól megszokott önmagunkat”, és megtapasztaljuk, hogy milyenek vagyunk, amikor mozgásban fejezzük ki magunkat.
Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban? Szemkontaktust teremtünk, tükrözzük egymás mozgását, érintést adunk és fogadunk, spontán mozgással fejezzük ki magunkat az „itt-és-most”-ban. Máskor kényelmesen, betakarózva fekszünk a hátunkon, és beleengedjük magunkat egy relaxációs folyamatba. Gyakoroljuk a figyelem irányítását testérzeteinkre, majd ezen érzetek mentén mozdulunk (ahelyett, hogy a megszokott módon előre elterveznénk, mit fogunk csinálni). Egy-egy ilyen mozgásélményt, ahányan vagyunk, annyiféleképpen élünk meg. Akad, aki később azt jelzi vissza, milyen jólesett, hogy szabadon figyelhetett másokra, a csoporttársak mozdulataira, ám van, aki azt fogalmazza meg új tapasztalásként, hogy képes volt testével bensőségesebb kapcsolatba kerülni.
Lélegezz!
Vissza tudsz emlékezni, mikor tettél utoljára úgy egy mozdulatot, hogy annak nem volt racionális oka, csak maga az önkifejezés? Mikor fordult elő legutóbb, hogy úgy érintettél meg valakit, hogy közben szavak nélkül a szemébe néztél?Ha elvégezted a légzésfigyelés gyakorlatot a cikk elején: tudatosult benned vajon, mennyivel másképpen lélegzel olyankor, amikor ez áll a figyelmed középpontjában?
Ehhez hasonló kérdésekre nyerhetünk választ a Testidő módszer gyakorlása során.
Lehet, hogy azt hisszük, a légzésünkkel „minden rendben van”, míg egy mélyebb relaxáció során meg nem éljük a hasi légzés hullámzásának könnyedségét, amikor is észrevesszük, mennyire felületesen lélegeztünk, feszült a mellkasunk, sokkal inkább „pihegtünk”.
Gyakorlással automatikussá válhat a légzés könnyed áramlása, és már mindössze ennyitől elkezdhetjük otthonosabban érezni magunkat, és „belakni testünket”. Ahogy fokozatosan megtanuljuk ellazítani izmainkat, egyre inkább megérezzük súlyunkat a talajon, megtapasztalhatjuk, mennyi feszültség volt a testünkben. A légzés elmélyülésének vagy izmaink elernyedésének testérzetei különféle érzéseket, érzelmeket indíthatnak el bennünk.
A talaj támasza a bizalom és a megtartottság élményét hívhatja magával, a légzés hullámzása pedig egy olyan áramló, „flow-szerű” állapotba vihet el minket, ahol megélhetjük, hogy nem kell mindent akarattal irányítanunk, a dolgok néha maguktól kialakulnak. Egy csoporttársunk figyelmes érintése a melegség és biztonság élményét hívhatja magával.
Otthon a saját testemben
Csupa olyan élmény ez, amelyektől, ahogyan a saját testünktől is, a hétköznapok során, „a fejünkben élve”, folyamatosan sietve és tervezve könnyen eltávolodunk – ehhez segít visszatalálni a Testidő.
Mindegy, hogy fizikailag milyen erőnlétben vagyunk, hogy idősebbek vagyunk vagy fiatalabbak, ahogy az is, hogyan néz ki a mozgásunk. Megtanulunk úgy mozdulni, ahogy az jóleső számunkra, anélkül, hogy pozitívan vagy negatívan minősítenénk magunkat, vagy egymást. Kizárólag a test-és mozgásélmény átélése számít. Az órákon sor kerül az élmények verbális megosztására és az önreflexióra, ettől is önismereti a módszer. Testi szinten érezzük, érzelmileg átéljük, majd átbeszélve, önreflektív módon értelmezve is feldolgozzuk a történéseket.
Így „gyógyítjuk” kapcsolati mintáinkat, lépésről lépésre építjük az önmagunkba és egymásba vetett bizalmat. Testünk egyre inkább egy otthonosabb hellyé válhat számunkra, melyhez bármikor visszatérhetünk.
Fotó: Szekeres Laura
írta: Szamosi Judit
szerkesztette: Kata Csertán-Herendi
Ha kérdésed, vagy gondolatod van a témával kapcsolatban, írd meg a szamosi.judit@testido.hu e-mail címre!